Rólunk

 

ClearCosmetic            Kézzel – Szívvel – Neked!

Kedves Látogató!

Régóta foglalkoztat a natúr kozmetikumok világa, melyben mindig is a természet erejét láttam. Az első tudatos lépéseket 2002-ben, első kisfiam születésekor tettem meg azáltal, hogy a háztartásunkból fokozatosan kiiktattam minden kemikáliát, majd a családomnak elkezdtem készíteni természetes alapanyagokból különböző kozmetikai termékeket. Egyre jobban beleástam magam ebbe a számomra varázslatosan különös világba, mind több időt és energiát fordítottam tanulásra. Időközben megszereztem a szappan és a krémkészítés mester fokozatait, fitoterapeuta tanfolyamon vettem részt. Mindezek mellett sokat foglalkoztam kísérletezéssel és technológiai folyamatok kivitelezésével. Azon vettem észre magam, hogy nem munkának élem meg a kozmetikumok előállítását, hanem kedvtelésnek, hobbinak.

Az általam készített szappanokat, krémeket évek óta nagy megelégedettséggel használják barátaim, ismerőseim. A tőlük kapott pozitív visszajelzéseknek és a bíztatásuknak köszönhetően fogant meg bennem a gondolat, hogy nem csak a közvetlen környezetemben élő embereknek, hanem sokaknak tudnék az általam készített termékekkel segíteni, örömöt szerezni!

A kozmetikai termékeimet kellő szakértelemmel és rendkívül nagy odafigyeléssel, de a legfontosabb, hogy szívvel-lélekkel készítem. Az előállítás során kizárólag természetes és magas minőségű alapanyagokat használok. Az így elkészített végtermékek valódi kézműves termékek, hiszen ami a leglényegesebb, hogy minden munkafolyamat a saját kezem munkája.

A magas termékminőség mellett további kihívást jelentett, hogy a termékek csomagolása környezetkímélő legyen. Mindemellett törekedtem az egyediségre és az exkluzív megjelenésre. Igaz nem kevés időbe telt, de sikerült kompromisszumok nélkül véghezvinni az elképzeléseimet.

Remélem Neked is örömforrást jelentenek majd termékeim, s rendszeres használatukkal maradéktalanul elégedett leszel, maximális kényeztetést biztosítva testnek, léleknek!